Virtuális séta a Csengeri Múzeumban
Mindenképpen hiánypótló annak a tárlatezetőnek a létrehozása, melyet most vehet kézbe a látogató, ha a Csengeri Múzeumra kíváncsi. „Korábban nem volt ilyen kiadványunk, éppen ezért már évek óta a terveink között szerepelt egy ilyen kötet megszerkesztése, de ehhez kellett egy olyan pályázati lehetőség, mint a Magyar Géniusz Program, ami lehetővé tette, hogy az általunk elképzelt módon valósulhasson meg a könyv. Úgy gondoljuk, hogy múzeumunk kiállításának anyaga mindenképpen megérdemelte, hogy egy ilyen jellegű kiadvány megjelenjen róla” – mondta el Szabó János, a gyűjtemény szakmai vezetője.
A cél elsősorban az volt, hogy az innen elszármazott látogatók, avagy a valamiképpen Csengerhez kötődők, belelapozva a múzeumvezetőbe, otthon is fel tudják idézni a látottakat. Nem mellékesen a tudományos-szakmai közegben is magasabb nívóba helyeződik a gyűjtemény egy ilyen kiadvány által. Az alkotók célkitűzései közé tartozott a helyi iskolai közösségek aktívabb bevonása is, ezért is terveznek a jövőben az általános iskola és a gimnázium diákjaival múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartani.
A kötetben teremről-teremre haladva kerül bemutatásra a gyűjtemény. A termek gyűjtőkörök szerint szerveződnek: iskolatörténeti, régészeti-történeti és néprajzi anyag. A kiadványban a múzeum kialakulásának történetén túl, a termekben lévő állandó kiállítások vannak listázva, majd ezen kiállítások átfogó bemutatása kapott helyet.
A könyvet Fábián László és Fábián Béla írták, akik a múzeum alapítói és berendezői voltak. A technikai kivitelezésben segédkezett Szabó János és Kovács Norbert, míg a kötet nyomdai munkálatait, szedését-tördelését Szemán Attila végezte.