Sziklákon a Madáchi remekmű

Sziklákon a Madáchi remekmű

Komoly mérföldkőhöz érkezett a vidéki múzeumok elképzeléseinek valóra váltását támogató Magyar Géniusz Program. A szlovákiai Pozsonyban megnyílt „…írtam egy költeményt…” című tárlat több szempontból is okot ad az örömre.

A tavaly elindult és 2023 decemberéig tartó Magyar Géniusz Programnak köszönhetően már eddig is számos hazai kiállítás, kutatási program és konferencia jött létre. A Madách Imre születésének 200. évfordulójából Pozsonyban megvalósult tárlat azonban fontos esemény a program szempontjából, hiszen ez az első sikerre vitt külhoni projektje. Emellett abból a szempontból is jelentős, hogy ez az első alkalom, amikor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a Szlovák Nemzeti Múzeumban, annak központi épületében nyit kiállítást.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a Szlovák Nemzeti Múzeum országos hatáskörű intézménye, amely a szlovákiai magyarok történetét és kultúráját kutatja, módszertani és reprezentációs tevékenységet folytat. A múzeum küldetése azon dokumentumok beszerzése, védelmezése, tudományos feldolgozása és bemutatása, melyek a szlovákiai magyar kisebbség történelmi, illetve tárgyi és szellemi kultúráját hivatottak szemléltetni. Emellett erősíti a szlovákiai magyarság a magyar nemzethez való tartozását, másrészt az intézmény és annak tevékenysége a szlovákiai magyar kultúra fontos letéteményese.

Az intézmény célul tűzte ki a magyar irodalom kiemelkedő jeles alkotójának, Madách Imrének 200. születésnapjáról való méltó megemlékezést. Már bizonyos, hogy a Madách-emlékév egyik kiemelt eseménye a pozsonyi kiállítás, mely másfél évig várja a látogatókat. A három – magyar, szlovák és angol – nyelven látható kiállítás elsődleges célja a madáchi életmű, hangsúlyosan Az ember tragédiája című mű jelentőségének ismételt köztudatba emelése, s a figyelem felhívása arra, hogy ma is igen aktuális a mű.

A tárlat Az ember tragédiáját formabontó, sziklává formált paneleken jeleníti meg. Megmutatja és összefoglalja a drámai költemény különböző művészeti műfajokból történő felfogását. Interaktív módon és képzőművészeti alkotásokon keresztül hozza közelebb a látogatókhoz a madáchi világot, ezzel is segítve a ráhangolódást és a dráma üzenetének befogadását.

Az első ún. kis sziklát, ha körbejárjuk, megismerkedhetünk Madách Imre életével képekben, a Tragédia születésének körülményeivel, kiadásának történetével, láthatunk egy érdekes Madách-ereklyét, egy ülő Krisztus szobrocskát, az eredeti 2. kiadást, és virtuálisan végigjárhatjuk az alsósztregovai Madách-kastélyt. A „nagy“ sziklán a 15 szín 15 körbejárható, színes grafikarészletekkel díszített panelen kapott helyet. A paneleken az egyes színek leírása olvasható, egy-egy rövid idézettel. Interaktív szórakoztató elemként kis szekrényeket is kinyithat a látogató, amelyek mögötti tartalom megerősíti az egyes színek kiemelt gondolatát.

A kiállítás részeként kerül vetítésre Koronczi Endre kortárs képzőművész egyik alkotása is. A kiállításra készült 15 szín a Ploubuter Parkból című munka nem illusztrálja tartalmilag, de szerkesztési koncepciójában követi a Tragédiát, így színenként a film egy-egy másodperce a dráma egy-egy sorának felel meg benne. A filmben a szél és az eszme párhuzama, a lény és lélek bukdácsolása vagy éppen szárnyalása Madách emberdrámájához a jelenből adhat számunkra kapcsolódási lehetőséget. A tárlatban vetítésekkel, fény- és hanghatásokkal is találkozik a látogató, melyek ugyancsak az átélést segítik.

A helyszínen egy háromnyelvű kiállításvezető katalógus is elérhető, emellett megvásárolható Az ember tragédiája című könyv 2019-es magyar nyelvű és 2021-es Jitka Rožňová által fordított szlovák nyelvű változata, mindkettő a pozsonyi Madách Egyesület kiadásában. A jövőben rendhagyó irodalomórák és tárlatvezetések is kapcsolódnak majd a tárlathoz.