Tízévi toporgás. Varázskönyv.
Ő az az író, aki a legkitartóbban várakozott, hogy bebocsássák a magyar irodalom szentélyébe. Majd tíz éven át írta remek újságcikkeit, kiváló elbeszéléseit, de a várt irodalmi beavatás egyre késlekedett. A megérdemelt elismerést végül a függetlenség párti Szegedi Napló szerkesztőségében és olvasótáborában szerzett népszerűsége, majd a kor egyik legkomolyabb lapjának, a Pesti Hírlapnak a felkínált munkatársi címe, illetve két novelláskötetének, azaz az 1881 végén A jó palócok, illetve az 1882-ben megjelenő A tót atyafiak című hirtelen és hangos sikere hozta el Mikszáthnak. A két novellafüzér tudatosan komponált; máshoz nem hasonlítható hangú, a palóc népélet és még inkább lelkiséget jellemző és regionális világukat bemutató, zsánerszerű történetekből áll.
Mikszáth úgy emlékezett: „Egyszerű szegény könyvecske volt, amint a világba elindult, olcsó zöldes köpenykében, zsönge apró képekkel, kezdő piktorok kísérleteivel. […] Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és mondta: »Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni.« Elvitt a Kisfaludy Társaságba, elvitt az Akadémia tudósai közé, elvitt a törvényhozási terembe”.