Bűn. Lealjasulás. Kitaszítottság. Szenvedés. Nyomorúság. Majd háború. És halál. Mednyánszky (1852–1919) művészi témái. Különc volt. Saját érzéseivel, tehetségével való elégedetlensége sodorta a társadalom mélyének, szubkultúrájának ábrázolásához. Pedig a kolosszális festőzseni egy gazdag arisztokrata család leszármazottja volt. Fesztyné Jókai Róza úgy emlékezett rá: „Sár és éteri tisztaság. Buddhizmus, filozófia, aszketizmus. […] Titokzatos, földöntúli erőket sejtett benne [az ember], ijesztő, groteszk, földalatti szellemeket látott zsibongani körülötte.” Az 1. világháború alatt saját kérésére lett haditudósító, majd az ún. Sajtóhadiszállás hadifestő-csoportjának tagja, akiknek háborús témájú alkotásokat kellett készíteniük egy-egy frontvonalbeli látogatás során. A skiccek lapján később megszülető műveket a háborús agitációs üzemben használtak fel és kiállításokat szerveztek belőlük. A szervezet a legmagasabb szintű hadi felügyelettel, cenzúraellenőrzés alatt dolgozott, kifejezett propagandacélokkal. A sajtócenzúra sokáig nem engedélyezte (főleg a saját) katonák halálának, holttestének ábrázolását. Mednyánszky az elsők közt lépte át ezt a tiltást. Panteisztikus, miszticizmustól-buddhizmustól, japanizmustól áthatott szemléletében a természet és az emberi természet egy és ugyanaz, az emberalakok és a táj hangulatilag és színeiben (itt: a romló hús színére asszociáló piszkos rozsdavörös) egymást értelmező kompozícióvá válnak.
Mednyánszky László: Enyészet
