Mányoki korának egyik legjobban keresett – és kereső – barokk művésze, több európai uralkodói ház festője, évtizedeken át a drezdai és a varsói királyi udvartól, a gazdag lipcsei kereskedőktől kapott megbízásokat. Munkáinak túlnyomó része a kortárs német portréfestés körébe tartozik, azaz rajtuk az alakok szinte emberi istenekként jelennek meg, nem jellemvonásaik egyediségének ábrázolása a művészi cél.
A képet Mányoki Ádám (1673–1757) az 1707-ben készült, saját, félalakos Rákóczi-festménye után másolta. Az arc itt ugyan fordítva, jobbra néz, de a szoros időbeli kapcsolatot főleg a fiziognómiai (azaz az arcvonások elemzésének tudománya) hasonlóságok és a rutinos ecsetkezelés (pl. a páncélfodrok kidolgozása, a fényhatás megfestése) alapján feltételezik a művészettörténészek. 1707-ben a berlini udvarból csábította haza II. Rákóczi Ferenc, mesés jutalmazásért. A fejedelem nemcsak udvari festőjét látta benne, de az uralkodói reprezentáció mellett politikai törekvéseinek képzőművészeti népszerűsítését, diplomáciai feladatokat is várt tőle. A fejedelemnek köszönheti hollandiai tanulmányútját is, amely – elsősorban a lélek- és jellemrajz-ábrázolásban – elmélyítette portréfestészetét.