Lararium. Az ókori Róma magánéletének legfontosabb kultusza

Lararium. Az ókori Róma magánéletének legfontosabb kultusza

A római emberek a hétköznapokban vallásuknak nem csak templomokban áldoztak, hanem az otthonaik központjában elhelyezett szentélyekben, azaz az etruszk lar (teljesítmény) szóból származó larariumokban. Ezeken a házioltárokon helyezték el a család, a házküszöbének, falsarkainak isteneit, a lakók és a holtak visszatérő lelkeinek védelmezőit, akiket mágikus tisztelettel vettek körül, hisz – hitük szerint – mindennapjaikban vigyáztak rájuk.

Az 1906-ban Nagydém határában talált házi szentély megtalálása és azt követő története igazán szövevényes és regényes. Megtalálója ugyanis az előkelő tulajdonosra utaló leletet csak úgy adta át múzeumi tulajdonba, ha a múzeum vezetője, Laczkó Dezső nemesi előnevet jár ki a családnak. Az évek hosszú során át tartó kilincselés végül sikerrel járt. Több darab addigra elkallódott, de szerencsésen megmaradt Lar, a területvédő isten és Apollo szobra, valamint a házi szertartáshoz használt, két öntött bronz mécses, kancsó és tál (amely csak később került elő). A lelet Európa-szintű különlegességnek számít.A kezében áldozókancsót tartó Apolló különösen művészi megformálású.