Kultikus tárgy a bronzkorból, Hasfalvi bronztárgy

Kultikus tárgy a bronzkorból, Hasfalvi bronztárgy

A Kr. e. 900–800 között készült, öt kilós bronztárgy máig őrzi titkát, mire is használták. Hiába próbálkozott megfejteni tudósok sora – a furcsa lelet konokul hallgat. A 63 részből összeállított tárgyban varázsdobot, trónt, áldozati asztalt, gyújtótükröt, csillagászati eszközt, nap/holdkorongot, időszámítási eszközt és még oly sok mindent véltek felfedezni – egyik sem bizonyítható. Leginkább mégis a Nap-kultuszhoz köthető kelléknek tartják. Ezt erősíti, hogy a fedőkorong felületére napsugarakra emlékeztető, cikk-cakk alakban elrendezett, zegzugvonalakat rajzoltak.

1914-ben fordította ki a földből egy homokbányász. A múzeum akkori őre (azaz igazgatója) alig hitt a szemének. A lelet ugyanis kísértetiesen hasonlított a sok száz kilométerre, a dél-svédországi Balkåkrában 1847-ben talált ikertestvéréhez. Valóban, a modern anyagvizsgálatok azóta kiderítették, a két távolra szakadt tárgy ugyanazon, valószínűleg itáliai műhelyben készült, és híven bizonyítja a Borostyán-út hihetetlen fontos kereskedelmi, kapcsolattartó és közvetítő erejét.