Barátja, Erdély Miklós építész, író úgy emlékezett rá: Kondor „végtelen távolságban helyezkedett el a pillanatnyi magyar képzőművészeti közízléstől.[…] az volt a nagy találmánya, hogy azt mondta, ha […] Leonardo nem reakciós művész, akkor én úgy rajzolok majd ezeknek, mint a Leonardo da Vinci […] A Barcsay anatómiakönyvében voltak ilyen precíz, finom rajzok […] Mindezek az improvizációk nagyon is összefüggenek, hiszen tudjátok, költészettel is foglalkozott elég erélyesen, festészettel is, és a zenével […], csak ez már végképp sok volt, hiszen már a költészetét se nagyon tudta megemészteni az egycsatornás magyar kultúrrendszerünk.”
Kétségtelen, Kondor egészen furcsa művész. Részletgazdag, gondos rajzolatú, egyéni mitológiát és ambivalens jelentéseket teremtő alkotásaiban rendszerint a jó és rossz viaskodása jelenik meg. Tiszta vonalai szuggesztív, konstruktivista látványt teremtenek. Gyakran jelennek meg művein angyalok, akik az isteni-szellemi szférával szembesítik az embert. A rézkarc itáliai utazásának emlékeit idézi meg. Bár itt is megjelenik a szárnyas angyal, de az egymáshoz szoruló 12 női figura az emberi arcok és viszonyok változékonyságának nyugtalanító sokféleségét adja.