Bánsági hadtest-parancsnok. Harmadik a halálban. Álnéven a temetőben.
Nevéhez köthető a szabadságharc 1. jelentős sikere, a perlaszi tábor bevétele (szept. 2.). A pancsovai vereség (1849. jan. 2.) után azonban emberei lázadoztak ellene, így beadta lemondását. 1849. január elejétől nem teljesített fegyveres szolgálatot, de ő volt a legmagasabb rangú olyan fogságba esett cs. kir. tiszt, aki mindvégig kitartott a magyar oldalon. Többször helyettesítette a távollévő hadügyminisztert is.
Az eljárások 1849. augusztus 25-én az ő perével kezdődtek meg. Szept. 21-én a hadbíróság golyó általi halálra ítélte, megfosztotta tiszti rangjától és minden vagyonától. Féltestvérének, Juliananak írt búcsúlevelében azt írta: „…amikor Magyarországot szolgáltam azért tettem, hogy Ausztriát egy üdvös békéhez segítsem.” Valószínű, az uralkodóházhoz való hűség hangoztatását családja védelmében tette. Október 6-án a hajnali órákban – harmadikként – főbe lőtték.
Az egyszerű tábori íróasztal a félegyházi Mise András tábori felcser tulajdonába került, miután Kisst elfogták, és a mellette szolgálatot teljesítők titokban menekítették ki tábori bútorzatát. A család végül 1908-ban ajánlotta fel azt a kiskunfélegyházi múzeumnak