Holló László (1887–1976) úgy emlékezett szülővárosá-ról: „Innen vittem magammal szeretteimnek s Félegyháza szorgalmas parasztjainak, kofáinak, játszótársaimnak mozdulatait s mindig megújuló emlékeit. […] Rögös utamon […] a legnagyobb örömöm az volt, ha e drága emlékekből napfényből, ragyogásból valamit is vissza tudtam adni képeimen.”
Erős szociális érzékű művészete, mely a dolgozó ember nehéz munkáját jeleníti meg, rokon az alföldi festészettel, mégis egyéni karakterű. 1914-ben Debrecenben telepedett le és élt ott haláláig. Monográfusa, Ujváry Zoltán összegzése szerint: „Témái széles skálán mozognak: történelmi, mitologikus, vallásos témák, a paraszti élet és a természet jelenségei egyaránt megjelennek a vásznain. A szenvedélyes, belső izzású önarcképeivel egyedülálló a magyar festészetben. Festményein a magyar parasztok élete balladai tömörítéssel jelenik meg. Magányos tanyák, földbe süppedő viskók, szomorúan álldogáló gémeskutak, tehenet, kecskét vigyázó parasztlányok, szikárrá aszott földművesek, tenyérnyi földjén szántó parasztok, a betevő falatért izzadó aratók, kaszások mind-mind képben megelevenedő ballada.”
1974-ben kb. 500 művét Debrecen városának ajándékozta.