Hamerli-kesztyű

Hamerli-kesztyű

A kesztyűpár egy régi pécsi család gyárának modernizált terméke. A Hamerly János által 1861-ben alapított üzem Magyarország első, hamar európai hírű kesztyűgyára volt.

Hamerly Bécsben is nyitott üzletet, de annak felszámolása után szíve hazahúzta Pécsre. Remek üzleti érzéke volt, megvette és üzemeltette a Három varjú fogadót is, a városban pedig bérkocsikat tartott fent, míg a lovak ellátására földterületeket vásárolt. Híres volt szorgalmáról, önképzése, nagy nyelvismerete, az új műszaki megoldások bátor alkalmazása és a befolyt tőke visszaforgatása példát mutatott a városban. Korai halála után fiai fejlesztették tovább a vállalkozást.

A város kesztyűs mesterei a tapasztalati úton kifejlesztett kesztyűkészítést tudományosan és művészien is elmélyítették, és így Pécs az európai kesztyűmanufaktúrák egyik fővárosának számított. Elsősorban a sertéshasszél-megmunkálás mesterfogásaiban valamint a nappabőr manufakturális kikészítési technológiáiban jeleskedtek.

A 20. század közepi politikai hatalomváltás után a manufaktúrát 1948-ban államosították, nagyvállalaltként túlélte a kommunista érát, a rendszerváltás után pedig újra családi manufaktúraként különleges és egyedi luxustermékeket készít.