Gárdonyi Géza 5. számú, titkosírásos mesterfüzete

Gárdonyi Géza 5. számú, titkosírásos mesterfüzete

Emberektől elfordulva. „Galambtojás nagyságú arabeszkek.” Megoldás.

Móricz Zsigmond úgy fogalmazott, Gárdonyi regényművészete „meggazdagította a magyar életet édes lángokkal.” Az új század világháborúra készülő világában Gárdonyi azonban mindinkább bezárkózott egri magányába. Furcsaságairól, embergyűlöletéről, önként vállalt magányáról félig igaz, félig hazug legendák sora született, melyeket az író nemhogy eloszlatni, de még táplálni is igyekezett. Emberek helyett sokszor inkább botanikával foglalkozott és bogárfajtákat gyűjtött.

1906-ban dolgozta ki azt a sokáig senki által meg nem fejthető, nagyon különleges, sajátos titkosírási rendszerét, amellyel 1915–1922 között naplójába – ahogy fogalmazott – „pár leplezetlen igazságot élő emberekről s megfigyeléseket az életről” jegyzett fel. A család sem ismerte a „tibetűként” emlegetett írásának megfejtését, aminek semmi köze a tibeti íráshoz. Gárdonyi halála után már próbálkoztak a megfejtéssel, de sikertelenül, ráadásul a feljegyzések nagy része lappangott. Végül egy rejtvényfejtő és egy katonai kódfejtő jutott – egybehangzó – megfejtésre és sikerre az 1960-as évek második felében. A titkos naplóból 1972-ben jelent meg az első válogatás.