Mészáros Márta
Mészáros Márta – néprajzkutató kurátor, Kiskunfélegyháza
A gyermekkori álmok sokszor csak nagy kacskaringót bejárva valósulnak meg – így volt ez az én életemben is. Az emlékek bogozása, régi tárgyak és rejtélyek kutatása mindig érdekelt, de először a sport, majd a cukrász szakma elsajátítása tett jó nagy kitérőt az életemben, mire egy baráti segítségnek köszönhetően a múzeumba kerültem. Eleinte múzeumpedagógiával foglalkoztam, majd a Debreceni Egyetem néprajz szakát végeztem el. A Kiskun Múzeumban a néprajzos muzeológiai munkám mindig is kéz a kézben járt a helytörténeti kutatással. Sosem tudtam pusztán néprajzról beszélni, mindig komplexen, a többi tudománnyal együtt szemléltem, szólaltattam meg a tárgyakat, s meséltem rajtuk keresztül egy adott világról.
A Magyar Géniusz kiállítás megálmodását és létrehozását az első perctől fogva hiánypótló ötletnek tartottam. Eleinte csak műtárgyat adó múzeumként csatlakoztam, majd lehetőségem nyílt néprajzi kurátorként is részt vennem benne. Újszerű élményként hatott rám, hogy e munka keretében kiléphettem az intézményem és a városom megszokott keretei mögül. Nagyon jó volt megismerni a kiállításra felajánlott múzeumokat és az általuk választott műtárgyakat is. Mindig is hittem, hogy a múzeum egy olyan varázslatos világ, melyet mind több embernek kell megismernie. E vándorkiállítás keretében a vidék ezernyi kincse mutatkozik meg, s az ebben való részvétel lehetősége külön boldogság egy vidéki muzeológus számára.