Mesteri kékek
A Marcali Múzeumhoz 2013 óta tartozik külső kiállítóhelyként a Bernáth Aurél Galéria épülete. Az 1930-as években épített Bauhaus jellegű villa azon az egyesített telken kapott helyet, ahol Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas festőművész született.
A Marcali Múzeum fenntartója, Marcali Város Önkormányzata két sikeres pályázat segítségével az épületet felújíttatta. Abban, hogy a megújított kiállítótereket a 21. század elvárásainak megfelelő tartalmakkal tölthessék meg, a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiumának pályázata, valamint a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének programkoordinációja nyújtott példátlan segítséget. Így jöhetett létre egy új állandó kiállítás, a Magyarországon egyedülálló Bernáth Aurél tárlat.
A „Mesteri kékek” című állandó kiállítás válogatást ad az érdeklődőknek a Marcaliból indult és nemzetközi hírnévre szert tett, iskolateremtő Bernáth Aurél festőművész Somogy vármegyében őrzött – elsősorban a Marcali Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonát képező – alkotásaiból. A galéria emeletén a Bernáth család történetéről, valamint a villát építtető, majd azt Marcali városának adományozó Schustek családról szóló kiállítási egységek láthatóak. A tárlathoz háromnyelvű – magyar, angol, német – kiállítás-vezető katalógus is készült.
A „Mesteri kékek” című állandó kiállítás létrejöttével a marcali Bernáth Aurél Galéria méltó helyévé vált Bernáth Aurél alkotásainak. A kívül-belül megújult helyszínen elkészített tárlat a Marcaliban született festőművész pályáját 21. századi színvonalon, széles közönség számára képes bemutatni. Az épületben a Marcali Múzeum egyedi, a társadalom különböző rétegei és korcsoportjai felé nyitó múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai tevékenységet folytat.
Vidák Tünde felelős rendező irányításával az új állandó kiállításban képzőművészeti tárlatot, valamint család- és épülettörténeti kiállítási egységeket is létrehoztak. A témához több tudományterület képviselőinek bevonásával közelítettek. A képzőművészeti koncepciót Horváth János művészettörténész, a történeti, helytörténeti vonatkozású részeket dr. Huszár Mihály történész, a múzeumpedagógiai terveket Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus dolgozta ki. A látványtervek elkészítésében több grafikus is részt vett: a Vasáros Zsolt (DLA) vezette budapesti Narmer Építészeti Stúdió munkatársai, valamint a kaposvári Matucza Ferenc grafikus munkája kölcsönösen hozzájárultak a végeredmény kialakulásához. Az idegen nyelvi munkák során jelentős segítséget nyújtottak Androsics Erik és Balázsi Nóra. A kiállítás kivitelezője a budapesti Museumstore Kft. volt Vasáros Ákos irányításával.