Kamilla, a fény leánya

Kamilla, a fény leánya

Ruha teszi a nőt? Bronzkori divatirányzat vagy kulturális hovatartozás?

A Türr István Múzeum Magyar Géniusz Program által támogatott tudományos kutatóprogramja és kiállítása, és az Interreg IPA CBC program által támogatott időszaki kiállítása

 

Bár a közmondás szerint nem a ruha teszi az embert, a gyakorlatban az öltözék mégis számtalan értékes információval szolgál viselőjéről és a közösségről, amelyhez tartozik. A viselet a praktikum, a védelmi és a dekoratív funkciók mellett évezredek óta fontos megkülönböztető, szimbolikus sajátos szereppel bír.

A kiállítás fő témája a Sükösd – árpás-dűlői bronzkori temető különleges ékszer leleteiből kiindulva a női viseleten keresztül felhívni a figyelmet arra az információ bőségre, amit az öltözék magában rejt a viselőjéről és a helyi közösségről, amihez tartozott, amiben élt.

A kiállítás vizuális és tematikai fókuszában egyaránt a Sükösd – Árpás-dűlőben feltárt különleges bronzkori sírban és a hozzátartozó temetőben feltárt leletek tudományos vizsgálatainak bemutatása áll. A hét paravánból álló sor közepén, magasan ragyog a Kamillának nevezett 1. sírban fekvő nő nyakát díszítő borostyán csüngő nagy méretű szimbóluma, hirdetve a Balti tenger vidékéről származó ékszer különlegességét, hiszen egyetlen hasonlóról van még tudomásunk, amelyet a Dán Nemzeti Múzeum őriz szórványleletként.

Ezen a paravánsoron mutatkoznak be a Türr István Múzeum Magyar Géniusz Program által támogatott kétéves kutatásainak és együttműködéseinek eredményei. Az antropológiai és archaikus DNS vizsgálatok számos, érdekes adattal szolgálnak az eltemetett emberekről. A nemekről és életkorokról már a csontmaradványok fizikai vizsgálata is nyújt információt, amit a DNS elemzés tovább erősíthet. A rokonsági kapcsolatokról, az ősökről, a gyerekkor földrajzilag körvonalazható területéről és az étkezésről a stabil izotóp mérések izgalmas, új eredményekkel gazdagították Észak- Bácska őstörténetét. Sajnos csak az 1.sz. sír csontanyaga tudott elegendő kollagén anyagot nyújtani a DNS elemzéshez, de így is jelentős új ismeretanyagot tehettek közkinccsé a kiállításban. Kamilla külső megjelenése (barnás-vörös, egyenes hajú, kreol bőrű, barnás-zöld szemű és kicsit szeplős) mellett származását is felfedték a természettudományos vizsgálatok. Távoli őseinek 62%-a az újkőkorban a Kárpát-medencébe érkezett földművesekhez, 33%-a a rézkor végén Európába érkező sztyeppei népekhez, míg 5%-a a paleolitikum óta Európában élt emberekhez tartozott. Táplálkozásának jelentős része növényi származású ételekből állt, kevés húst fogyasztott. Kormeghatározás céljából a csontvázas sírokból vett minták csak az 1.sz. sír esetében adtak értékelhető eredményt. Eszerint Kamillát Kr.e. 1540 – 1430 között temették el. A hamvasztásos sírok közül a 28. sír esetében sikerült még a kormeghatározást elvégezni. Kr. e. 1420 – 1120 körüli dátumot eredményeztek a mérések.

Az 1.sz sír bronz lábtekercseinek belső felületén meggyűrődött szövet lenyomatát megőrizte a „bronzrozsda”. A minták elemzése során néhány igen apró, (5–10 mm-es) textiltöredéket és néhány 0,5–1 cm hosszúságú bél vagy bőr fonalfoszlányt sikerült kimutatni. Kamilla viseletének rekonstrukciójára is kísérletet tettek a szakemberek a kiállításban. Ehhez kiinduló pontul szolgáltak a dániai tölgyfarönkből vájt koporsós női sírok, amelyek teljes bronzkori ruházatot megőriztek a csersav konzerváló hatásának köszönhetően. Különösen fontos példákat nyújtottak a Kárpát-medence déli részén, az Al-Duna vidékén előkerült olyan nőket megformáló kisplasztikák, amelyek gazdagon hímzett ünnepi ruha- és ékszerviseletről tanúskodnak. 15 kerámia szobrot autentikus másolat formájában ismerhetünk meg a kiállításban.

A legnagyobb kihívást a lábak mellett található tüskés korongcsüngők viseleti szerepének tisztázása jelentette. Több kisplasztikán látható a bronz korongcsüngők viseletének többféle módja, ezért a helyzetük értelmezésére többféle megoldás kínálkozott, amit a kiállítási táblán meg is ismerhetünk.

A kutatások szerint Kamilla ékszerei között két típus is fényszimbólumnak tekinthető, ezért kapta a fény leánya címet a kiállítá. A jellegtelennek látszó, sápadt színű, félgömb alakú borostyán csüngő a fény felé fordítva bíborszínben ragyog fel egy sötét kereszt alakú jel hátterében, amely jellegzetes bronzkori napszimbólum és a Nap körül keletkező halojelenséget ábrázolja. A tüskés korongcsüngők szintén légköri jelenséget ábrázolhatnak, a naposzlopot.

Kamilla nyakláncát a borostyán csüngőkön kívül fosszilis kagylók is díszítették, amelyeket a Mecsek-hegység keleti előterében gyűjthettek. Az eltemetett nő lábánál elhelyezett bíborcsigák biztosan távolsági, a Földközi-tenger és tágabb vidékével történő cserekereskedelmet jeleznek. A csigamaradványok mellé elhelyeztek egy kicsi, finoman csiszolt tojás alakú követ, amelynek mintázata a bíbic madár tojására emlékeztet. Anyaga szerpentinit és talán a szerbiai Vardar övből származik. Az egyetlen nagyon hasonló kőtárgy Kiskunfélegyháza – Páka egykorú temető egyik sírjából került elő, ami ugyancsak megtekinthető a kiállításban.

Két sír leleteit eredeti elrendezésben, külön vitrinben mutatnak be, bár a csontok különösen rossz állapota miatt a tárgyakat egy-egy felnagyított sírrajzon helyezték el. A Sükösd – Árpás-dűlői 12. sírt a tüskéskorong csüngőkkel és a Mány – Méhes dűlő 83. sírt teljes gazdagságában láthatják a látogatók.

Két nagy méretű fekvővitrin a kortárs halomsíros női sírokból mutat be néhányat, valamint a női ékszereket is tartalmazó kincsleletekből ad ízelítőt, amelyek a halomsíros kultúra megjelenése előtti, alatti és utáni időszakban készültek, illetve kerültek a föld alá.

A kiállításban bemutatásra kerülő – szerb, sokác, érsekcsanádi, német, bunyevác – népviseletek szemléltetik azt az információ-gazdagságot és sokszínűséget még egy olyan szűkebb, de kulturálisan változatos régión belül is, mint Bácska, amit a régészeti leletekben már sajnos nem találhatunk meg. Szimbolikus jelentést hordozó, különböző színekben pompázó hímzésekkel díszített ruhadarabokat láthatunk, amelyek őskori párjait az évezredek már elpusztítottak. Megmaradtak viszont a szépséges kis női szobrok, amelyek a bronzkorban itt élt nők szépre való törekvéséről árulkodnak az ünnepi viseletekben.