Gyula is a történelmet ír

Gyula is a történelmet ír

Kecskemét után második helyszínére, Békés megye történelmi fürdővárosába, Gyulára érkezett június 23-án a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége által megálmodott és létrehozott Magyar Géniusz Vándorkiállítás. A kormányzati támogatásból megvalósuló tárlat a vidéki muzeális intézmények értékes, különleges, az adott múzeumra, városra, térségre leginkább jellemző műtárgyait mutatja be egy kiállításon belül.

A vendégeket elsőként dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy örömmel biztosítottak a különleges tárlatnak egy különleges helyszínt, a Kohánt Képtárat, mely Békés megye első múzeumaként épült 1888-89-ben. A tartalmas és szórakoztató, értéket és egyben élményt nyújtó kiállítás összehangban van azzal a küldetéssel és szellemiséggel, amit a város magáénak tekint. Köszöntő szavakat intézett a megjelentekhez dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, ahogyan Fekete-Dombi Ildikó is, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője, aki Gyulán az év kiállításának nevezte a tárlatot és ígéretet tett arra, hogy mindent el fognak követni, hogy a lehető legtöbb látogatót csalogassák az elkövetkező négy hét alatt a múzeumba.

A tárlatot Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratórumi elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Elmondta, hogy a kollektív bölcsességünk lenyomatai láthatók a csütörtökön Gyulán megnyílt kiállításon, s bármilyen válság is jön, az igazi megoldás az, ha visszanyerjük és sajátként megéljük a gyakorlati tudást. Ennek a tudásnak több forrása és helye is van, de kiemelten a közgyűjteményeinkben találjuk meg. „A jóisten segítségével a magyar géniusz ezer éven át megtartotta nemzetünket a Kárpát-medencében, tehát igencsak jó okunk van abban bízni, hogy a következő ezer esztendőre is kitalálunk valamit. Ehhez viszont az kell, hogy álljunk vissza a magyar valóságba, elevenítsük fel a hagyományainkat, vegyük ismét birtokunkba az ezer és ezer esztendőkön keresztül felhalmozott tudást és írjuk felül a mentális határainkat.” – mondta el irodalmi ihletettségű beszédében Demeter Szilárd.

A kiállítás két főkurátora is megtisztelte jelenlétével a megnyitót. Csapláros Andra, aki az MVMSZ elnöke is egyben, a múzeumokat a csodálkozás és empátia tereinek, a kísérletezés és a jövő kialakítása helyszínének nevezte. Egyfajta bejáratnak más képzetekhez, gondolkodásmódhoz és emberi léthelyzethez. A Magyar Géniusz a kiállított műtárgyakon keresztül több száz ilyen bejáratnak ad otthont. Dr. Végh Katalin, az MVMSZ Magyar Géniusz Program vezetője, az MVMSZ ügyvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott: „ez a kiállítás múzeumi örömünnep, mely a tárlat vidék méltatásának víziójából, a Kárpáthaza sok-sok múzeumának közösségérzéséből, a látványtervezők képi világának terveiből, a kurátorok tudásából, a műtárgyak vitrineken átragyogó szépségéből, a restaurátorok gondosságából, a kivitelező csapat profizmusából és Demeter Szilárd bizalmából született.”

A tárlat egy különleges helyszínen, a Kohán Képtár monumentális tereiben kapott helyett. Az installációt úgy sikerült a képtár tereihez igazítani, hogy a történeti, néprajzi, képzőművészeti és régészeti tárgyak látványosan és izgalmasan tárulnak a látogató elé, s végigvezetik a Kárpát-medence történeti korszakain, évszázadain, a magyarság történelmén.

A megnyitó ünnepségét az Élővíz Zenekar muzsikája, Rózsa Kitti énekes és Hodozsó Norbert zongoraművész játéka koronázta meg, de a vendégek élőben élvezhették a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar Mesélek a bornak című dalát is, mely a vándorkiállítás szignálzenéjét is adta.

A kiállítás július 24-éig látogatható Gyulán, legközelebbi állomása Debrecen lesz.