Ezúttal Békéscsabán tanácskoztak a múzeumvezetők

Ezúttal Békéscsabán tanácskoztak a múzeumvezetők

Több mint száz múzeumvezető találkozott november 21-22-én Békéscsabán a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének 2023. évi őszi közgyűlésén és a Magyar Géniusz Program köré épülő szakmai konferenciáján. A program célja az új múzeumi kapcsolatok kialakítása, az intézményeket érintő közös feladatok megvitatása, valamint az intézményvezetők közötti gondolat- és tapasztalatcsere.

Az MVMSZ a legnagyobb taglétszámú, múzeumi intézményeket magába tömörítő szervet, mely azon munkálkodik, hogy megerősítse a vidéki muzeológiát, hozzájáruljon az intézmények eredményességéhez, s a Kárpát-medencei múzeumok társadalmi elismertségét szolgálja a múzeumügy megújítása érdekében. A szervezet rendes és pártoló tagjainak száma évről évre növekszik. Jelenleg 124 tagot tömörít, hat újabb muzeális intézmény felvételéről pedig a most lezajlott ülésen döntöttek. Az évente két alkalommal rendezett szakmai találkozók – a személyes kapcsolatokra is építve – elősegítik a muzeális intézmények sokoldalú és hatékony együttműködését.

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége és a Munkácsy Mihály Múzeum által közösen szervezett, a békéscsabai Városháza dísztermében megtartott konferencián több múzeum képviselője is betekintést engedett az adott intézmény tevékenységébe, kiemelt Magyar Géniusz projektjébe, újonnan megrendezett kiállításába, illetőleg a most csatlakozott muzeális intézmények is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

A tanácskozás megnyitóján a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke köszöntötte az ország számos pontjáról érkezett múzeumi szakembereket. Ódor János Gábor elmondta: nagy öröm és büszkeség számukra, hogy ezúttal Békéscsaba lehet a helyszín, a városháza impozáns terme, majd kifejezte, hogy nagyra tartja a Munkácsy Mihály Múzeumban folyó szakmai munkát: „Kifejezetten dinamikus, jó fejlődési irányba mutató múzeumról beszélünk, amelyre méltán lehetnek büszkék nemcsak a békéscsabaiak, hanem a vármegyében élők is, és ezt a különböző díjakkal is alá lehet támasztani, hiszen az intézmény az elmúlt években sorra kapta a különböző szakmai elismeréseket” – fogalmazott. Beszélt a szövetség jövőképéről, elnöki koncepciójáról, az elmúlt évek eredményeiről.

A Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Bácsmegi Gábor kiemelte, hogy a találkozó egyik legfontosabb célja a kapcsolatok építése, hiszen egy-egy jó beszélgetés mellett akár többéves, komoly projektek is kialakulhatnak.

Békéscsaba városát Varga Tamás kulturális alpolgármester képviselte, aki mesélt a városháza épületének történetéről a résztvevőknek, majd elmondta: az idén 150 éves épület méltó helyszíne a színvonalas konferenciának. Egy ilyen fórum megszervezése pozitív képet alkot a városról az idelátogatókban, akik ez idő alatt megismerik a települést, annak értékeit, az ott működő múzeumot és jó hírét vihetik Békéscsabának.

Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója megjegyezte, hogy a 2022-ben indult program által a múzeumokban felhalmozott óriási örökséget szeretnék úgy megmutatni, hogy közben „a magyarok mentális térképét is kiszínezik.” „Nincsen fővárosi és vidéki múzeum, csak magyar múzeum van szerte a Kárpát-medencében, ahogyan kulturális örökségünk is egy van, melynek csomópontjai a közgyűjtemények. Ha erre így tudunk tekinteni, sikerre leszünk ítélve” – mondta.

A programban szerepelt a Munkácsy Múzeum megtekintése is, amelynek keretében a magyarországi és az országhatáron túli múzeumok vezetői megismerhették a békéscsabai múzeum kiállításait.