Évezredes időutazás a Tisza-tó partján

Évezredes időutazás a Tisza-tó partján

A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum a Magyar Géniusz Program pályázati támogatásából a korábban gyermekorvosi rendelőként működő épületet felújította, melynek köszönhetőn az intézmény egy nyitott kutatási, oktatási, szabadidős és kulturális helyszínként tud működni, mely a város első kiemelkedő kutatójáról, a polihisztor lelkészről, Tariczky Endréről kapta a nevét.

A természeti szépségeket és szabadidős elfoglaltságokat keresve, izgalmas történelmi programokkal is találkozhatnak a turisták a Tisza-tónál. A jégkorszaktól a középkor végéig terjedő időszakon vezeti végig a felfedező kedvű látogatókat a főépületben található Tariczky Endre Régészeti Kiállítás és a régészeti bázis, míg a kertben lévő melléképületben kapott helyet a régiség és természettudományi laboratórium, a kézműves műhely és a jurta, amelyben gyermekprogramok zajlanak.A Tiszafüredi járás területén számos mezőgazdasági, ipari és turisztikai beruházás kezdődött el az elmúlt években, amelyek sok régészeti lelőhelyet érintettek. A terepi munkát követően a leletek restaurálása, feldolgozása és tárolása ebben az új múzeumi épületben zajlik, amely a fejlesztésnek köszönhetően a kutatás mellett most már kiállítások és egyedülálló oktatási programok helyszíne is lehet. A 19-21. századi tiszafüredi régészeti feltárások legértékesebb leleteit bemutató látványos kiállítás az egész család számára vonzó kikapcsolódást jelenthet.

Az első teremben egy életnagyságban rekonstruált jégkorszaki gyapjas mamuttal találkozhatunk, amelyet a Tiszaörvényen előkerült állkapocs maradvány segítségével készítettek el a paleontológus szakértők. A 2020-ban feltárt egyedülálló bronzkori tömegsírt és a hozzá kapcsolódó antropológiai kutatásokat egy látványos film és sok szemléltető eszköz kipróbálásával fedezhetik fel a látogatók. A gyermekek a több ezer éves időutazás során a régészek munkájába is belekóstolhatnak az ásatási sarokban. A következő termet Tiszafüred géniuszának, Tariczky Endrének szánták a tárlat alkotói, a Tisza-vidéki régiségek legelső lelkes, felkészült kutatójának dolgozószobájába is bepillanthatunk. Neki köszönhető a helyi Régészeti Egylet, a későbbi múzeum megalapítása is. A falon elhelyezett képernyőn keresztül személyesen meséli el izgalmas felfedezéseinek a történetét.

A következő helységbe átsétálva a 2021-2022-ben előkerült legújabb régészeti leleteket tekinthetik meg a látogatók. A tiszaörvényi Templom-domb középkori sírjai és Nyúzó Gáspár 19. századi fazekasműhelyének a hulladékgödre sok-sok érdekes pillanatot idéz fel az elmúlt évszázadokról. A fiókokat kihúzva mi magunk is megérinthetjük az eredeti tárgyakat, megoldásokat keresve az interaktív feladatokra. A multimédiás érintőképernyő pedig további felfedezésekre érdemes tiszafüredi helyszíneket javasol múltunk megismeréséhez.

A klasszikus múzeumi programokat, élő múzeumpedagógiai foglalkozások egészítik ki a kertben álló honfoglalás-kori jurtában és a most felújított tantermekben. A régiség- és természetbúvár laboratóriumban az antropológusok munkájával, a bronzkori tömegsír eredeti leleteivel ismerkedhetnek meg közelről az érdeklődők.  A mikroszkóp alatt pedig a környező növény és állatvilág legapróbb részleteit is megfigyelhetjük. A kézműves műhelyben a hagyományos füredi fazekas mesterség mellett sokféle történelmi témájú alkotó foglalkozás zajlik a csoportok számára.

A Tisza-tó kerékpáros turistái a múzeumlátogatás után a régészek munkájába a helyszínen is bepillanthatnak. A Morotva-parton, Tiszaörvény felé a gáton haladva a középkori Örvény falu maradványait tekinthetik meg a Templom-dombon. A Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi pályázatának támogatásával a múzeum munkatársai, önkéntesek bevonásával már évek óta kutatják a kis kápolna falmaradványait, a temető sírjait és a település lakóházait. A jövőbeli helyreállítás után reményeink szerint a vendégek már megpihenhetnek a templomkertben és a régészeti park épületeiben ismerhetik meg a 7000 éve lakott Tisza-parti régió történetét.