Egerben ülésezett az MVMSZ

A Magyar Géniusz Program megálmodója és megvalósítója, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, mely első féléves közgyűlését Egerben a Ziffer Sándor Galériában tartotta május 11-12-én. A két napon át tartó tanácskozáson a résztvevők értékelték az elmúlt esztendő szakmai tevékenységét és eredményeit, szó esett a tavalyi év bevételeiről, s az idei költségvetésről, döntöttek a szövetség új tagjainak felvételéről is, s mindezt kerekasztal beszélgetéssel zárták.

A két napos konferencia egyik legfontosabb témája a Magyar Géniusz Program volt.

Minderről Csapláros Andrea, az MVMSZ elnöke és a vándorkiállítás főkurátora beszélt, a vándortárlatot pedig dr. Végh Katalin, az MVMSZ Magyar Géniusz Program vezetője, a kiállítás főkurátora és a projekt vezetője mutatta be a résztvevőknek. Terítékre kerültek a kiállítás különleges látványmegoldásai is Szelei Mónika látványtervező jóvoltából, a marketing- és kommunikációs stratégiát pedig dr. Szűcs Annamária mutatta be a vidéki múzeumokból érkező kollégáknak.

A Kárpát-medencét átfogó, nagyszabású kulturális program kapcsán Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke elmondta: „az elsődleges feladatunk az, hogy megteremtsük a Kárpát-medencei közgyűjteményi egységet. Nem azért, mert az jobb, mint bármelyik másik kultúra, hanem azért, mert ez a miénk. Ez a mi hozzáadott értékünk a világhoz. S hol lenne ennek jobb helye, mint a múzeumokban. Én még nem láttam olyan látogatót, aki miután bement egy múzeumba, ne jobb emberként jött volna ki, s olyan magyar látogatót sem, aki ne jobb magyarként jött volna ki.”

A konferenciával és előadásokkal egybekötött tanácskozás egyrészt értékes információ cserét tett lehetővé, másrészt még szorosabbra fűzte a magyar vidéki múzeumok között a kapcsolatot, így téve egyre erősebbé és hatékonyabbá a magyar vidéki muzeológia társadalmi elismertségéért, a vidéki múzeumügy szakmai megújításáért dolgozó szervezetet.
A rendezvény kiemelt vendégei voltak:

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a MGP kuratóriumi elnöke, miniszteri biztos

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár

Szende László, az EMMI Múzeumi főosztályának vezetője

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere