Az Év Tájháza a Kiskőrösi Szlovák Tájház

Az Év Tájháza a Kiskőrösi Szlovák Tájház

A Tájházszövetség 2023. október 5-7. között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben rendezte meg a XX., jubileumi országos szakmai találkozóját. A szakmai konferencia napján, október 6-án került sor Az Év Tájháza kitüntető cím átadására, melyet a szövetség legrangosabb elismeréseként idén a Kiskőrösi Szlovák Tájház nyert el. Külön kimelendő, hogy az intézmény a tájházak között egyedülálló módon már második alkalommal érdemelte ki e nívós díjat.
A kiskőrösi Szlovák Tájházra minden négyzetméteren a szakmai hitelesség jellemző. Példaértékű helyreállítást végeztek az épületen, a programjaik kiválóak, külön erényük, hogy nagy számú látogató mellett a sajátos nevelési igényű tanulói csoportokat is fogadják. Épületét és tárgygyűjteményét magas színvonalon, helyi, hagyományos értékként mutatja be, és maga mellett tudhat egy széles körű, több generációt magába fogadó múzeumi önkéntes csapatot is. A közösség tagjaival együtt dolgoztak érte, hogy a tájház mára jóval több, mint puszta kiállítás, egy olyan hely, amely idősebbeknek és fiataloknak egyaránt segít visszarepülni az itt élő szlovákok vallási, nyelvi, viseleti, táplálkozási és folklór hagyományaiba, és hozzájárul identitásuk megtartásához” – olvasható a bíráló bizottság értékelésében.
Ezúton is gratulálunk a Kiskőrösi Szlovák Tájház minden munkatársának!