A leglátványosabb haditudósítás
Igazi LEG-ek várják a látogatókat a Magyar Géniusz vándorkiállításon, mely 2023 decemberéig nyolc helyszínen mutatja be a vidéki múzeumok kincseinek válogatott legjavát. Az egyik ilyen kincs a tárlatból Than Mór festménye, mely a leglátványosabb haditudósítás címet kapta.
A magyar nemzeti indentitás alaptörténetének, a negyvennyolcas „függetlenségi háborúnak” nincs más hiteles ábrázolása: kizárólag Than Mór lapjairól ismerjük pontosan az eseményeket. A többi historizáló festő évekkel, vagy akár évtizedekkel később nyúlt csak hozzá a témához, ahogyan ’56-ról is csak évekkel később születtek a művészi reflexiók.
Than Mórt törékeny fizikumával nem vették fel honvédnek, betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe. Civilként csatlakozhatott Görgei seregéhez, nem hivatalos tábori festőként teljesített szolgálatot, illetve megfigyelőként vett részt és a látottakról akvarelleket készített. Kikérdezte az egyes összecsapások szemtanúit, a beszámolók alapján a szabadságharc kilenc jelentős összecsapását örökítette meg.
A Magyar Géniusz vándorkiállítás egyik ékes, képzőművészeti darabja a Komáromi Klapka György Múzeum egyik legértékesebb relikviája. Than Mór Görgei rohamra vezeti a 2. (Hannover) huszárezredet Herkálypusztánál 1849. július 2-án című alkotása hűen ábrázolja a szabadságharc egyik dicsőséges komáromi pillanatát, az egymásba kavarodó lovasok élet-halál küzdelmét és a rohamozó seregek magával ragadó dinamizmusát.
A szeptember 25-ig Debrecenben, a Déri Múzeumban vendégeskedő tárlaton nemcsak ezt az alkotást tudja testközelből megtekinteni, de a magyar muzeológia számos egyéb LEG-jével is találkozhat.