A küldetés
A Magyar Géniusz Program minden tekintetben újat és forradalmit hoz létre. Eddig soha nem látott módon egy nagyszabású és reprezentatív kiállításon belül vonultatja fel a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait. Hitvallásunk szerint géniusz éppúgy egy magyar gondolat, egy érzés, ahogyan nemzeti hőseink tettei, lángelméink alkotásai, vagy akár a helyi tradíciókat éltető, népi tárgyak is. Emellett a program pályázat keretében anyagi támogatást nyújt a vidéki, muzeális intézmények számára múzeumi értékeik kidomborítására. Mindezzel fejet hajtunk elődeink nagysága előtt és szellemi emlékművet állítunk a magyar kreativitásnak és zsenialitásnak. Nemzeti létünket és identitásunkat muzeális eszközökkel támogatva a magyar géniuszok példáját emeljük mindennapjainkba, közvetlen környezetünkbe, mely követésre sarkall.
A magyar kulturális örökség tekintélyes részét a vidéki múzeumok őrzik, mely mennyiségét és értékét tekintve is páratlan. Ezen műtárgyakat azonban többnyire csak a helyben élők ismerik, ritkán utazunk akár egy Mednyászky festményért vagy a Sisi relikviákért több száz kilométert. E gondolat mentén kezdeményezte a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége annak az ötletnek a megvalósítását, hogy a vidék legreprezentatívabb tárgyai egy nagyszabású tárlaton belül megmutatkozhassanak. A téma forradalmian új, hiszen magyarságunk örökségét, a vidék legjelentősebb műtárgyanyagát még soha egy helyen és egy időben nem láthattuk. A tárlat 2022 áprilisában indul Kecskemétről, majd Gyula, Debrecen, Győr, Szombathely, Szekszárd és Eger után végül Budapestre érkezik 2023 év végén. A kiállításnak nem csak a létrejötte forradalmi, de látványmegoldásai tekintetében is újszerűségre törekedett. A rendkívül heterogén tárgyanyag úgy került kontextusba, hogy miközben külön-külön is megőrzik saját történetüket, egymással is beszélgetnek. Nem könnyű feladat a mai kor emberének egekbe tolódott ingerküszöbét múzeumi eszközökkel elérni, de a Magyar Géniusz vándorkiállítás koncepciójában és látványelemeiben is kísérletet tesz erre.
A vándortárlat létrehozásán és országos bemutatásán kívül, a Magyar Géniusz program pályázat keretében anyagi támogatást nyújt a vidéki, muzeális intézmények számára. A megpályázott keretből a múzeumok vadonatúj időszaki és állandó tárlatokat hozhatnak létre. Emellett tudományos kutatásokat végezhetnek, konferenciákat, tanulmányutakat szervezhetnek helyi közösségük javát szolgálva.
A program a Petőfi 200 emlékév keretében, 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg, melyet a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinál.